Válasszon nyelvet

A hazai Enterprise Europe Network (EEN) konzorciuma sikeresen zárta a jelenlegi projektidőszakot és új lendülettel készül a következő kihívásokra. Az EEN a világ legnagyobb és egyben az Európai Unió egyetlen vállalkozásfejlesztési hálózata, amely világszerte több mint 50 országban 3000-nél több tanácsadóval van jelen. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PBKIK) által működtetett EEN dél-dunántúli irodája 2008 óta számos tevékenységet végzett a helyi kis- és középvállalkozások (kkv-k) nemzetközi növekedésének és innovációjának támogatása érdekében. Az iroda a régió üzleti szereplőinek nyújt személyre szabott szolgáltatásokat. Összeállításunkban a most zárult időszak sikerességére tekintünk vissza.

Június 17-én az Európai Bizottság hivatalosan elindította az Agri-Food Stakeholder Support Platformot, amely célja, hogy támogassa az agrár-élelmiszeripari ökoszisztéma minden szereplőjét. A platform egyetlen felületen kínál hasznos forrásokat – az uniós finanszírozási lehetőségektől és vonatkozó jogszabályoktól kezdve a kapcsolatépítést segítő eszközökön át egészen egy díjazási rendszerig.

Különösen a kis- és középvállalkozásokat, valamint közepes tőkeértékű cégeket kívánja támogatni a zöld és digitális átállásban való eligazodásban. Az új kezdeményezés az agrár-élelmiszeripari ökoszisztémára vonatkozó átmeneti pályaterv (Transition Pathway) mentén született, és hozzájárul a mezőgazdaságról és élelmiszeriparról szóló szélesebb uniós jövőkép kialakításához.

Az agrár-élelmiszeripari ökoszisztéma szereplői közé tartoznak a gazdálkodók, élelmiszer-előállítók, forgalmazók és kiskereskedők. Az új platform segítségével az EU célja, hogy növelje az ellátási lánc egészének ellenállóképességét, innovációját és fenntarthatóságát.

További információk és hírek ezen a platformon érhetők el.

A kétfordulós IHI 11. felhívás öt témát foglal magában, amelyek az agyi működészavarok jobb megértését, a fertőző és nem fertőző betegségek közötti kapcsolatok feltárását, a gyógyszerbiztonság fejlesztését, az 1-es típusú cukorbetegség kutatását, valamint az ambuláns sebészeti központok innovatív megoldásainak támogatását célozzák.

Beadási határidő (rövid pályázat): 2025. október 9. 17:00

A pályázattal kapcsolatos részletek ezen a linken érhetőek el.

A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség az Enterprise Europe Network (EEN) nemzetközi vállalkozásfejlesztési hálózatán keresztül aktív szerepet vállalt a Free From & Speciality Food + Wine 2025 Vienna élelmiszeripari szakkiállítás keretében megrendezett magyar megjelenés sikerében.

A 2025. június 17–18. között megrendezett esemény kiváló lehetőséget kínált arra, hogy a magyar mentes élelmiszergyártók közvetlen üzleti kapcsolatokat alakíthassanak ki az osztrák és közép-európai beszerzőkkel, disztribútorokkal, kereskedelmi partnerekkel.

Az EEN fókuszált B2B toborzási és matchmaking tevékenységének köszönhetően számos célzott üzleti tárgyalásra került sor a magyar és külföldi cégek között. A hibrid találkozók a kiállítás mind a két napján zajlottak délelőtt 11 és délután 17 óra között.

Az Agrármarketing Centrum, Magyarország bécsi nagykövetsége, a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. és a HEPA közös szervezésében a kiállítás nyitó napjának estéjén, június 17-én megvalósult Hungarian Free From Food Business Event esemény célja az volt, hogy magas szintű szakmai fórumot teremtsen a magyar és osztrák (valamint régiós) üzleti szereplők közötti kapcsolatépítésre, üzleti tárgyalások elősegítésére. Helyszíne az impozáns Magyarország bécsi nagykövetsége volt.

Az EEN hálózat segítségével 70 helyi beszerző kapcsolódott be az eseménybe, ahol 30 magyar cég mutatkozhatott be innovatív, egészségtudatos, mentes termékeivel. Az esemény nemcsak kapcsolatépítésre, de tapasztalatcserére és új piaci lehetőségek feltérképezésére is kiváló alkalmat kínált.

A kiállításon az Agrármarketing Centrum vezetésével szervezésében 24 magyar kiállító vett részt, impozáns, 174 m²-es közösségi standon, ahol a mentes termékek szinte teljes palettája képviseltette magát: glutén-, laktóz- és cukormentes élelmiszerek, növényi alapú készítmények, snackek, lisztkeverékek és akár gluténmentes sör is. Az EEN célzottan toborzott nemzetközi üzleti partnereket, hogy a magyar vállalkozások számára releváns B2B tárgyalási lehetőségeket biztosítson.

A szakkiállítást megelőző napon, június 16-án a magyar kiállítók egy exkluzív gyárlátogatáson vehettek részt az IREKS-STAMAG gluténmentes sütőipari üzemében, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Mentes Munkacsoportja szervezett.

A kiállításon és a kapcsolódó üzleti programokon szerzett tapasztalatok, üzleti kapcsolatok és visszajelzések megerősítik, hogy a magyar mentes élelmiszerek iránt komoly érdeklődés mutatkozik az osztrák és régiós piacokon.

Borítókép forrása: AMC weboldal/Hírek

Megnyílt az EIC Pre-Accelerator pályázati felhívás. A program célja, hogy növelje a kis- és középvállalkozások, valamint start-upok képességét arra, hogy sikeresen pályázzanak az EIC Accelerator finanszírozásra, magánbefektetőket vonzzanak be, illetve hozzáférjenek nemzeti és regionális támogatási mechanizmusokhoz – beleértve a „Seal of Excellence” programokat is. A kezdeményezés célja a korai fázisban lévő deep tech vállalkozások innovációs potenciáljának felszabadítása a szélesebb részvételű országokban.

Amit kínál a program:

  • Akár 500 000 euró támogatás vállalatonként

  • Intenzív támogatás az üzleti, befektetési és technológiai felkészültség fejlesztéséhez

  • Testreszabott útmutatás a további finanszírozások megszerzéséhez

A felhívás az Európai Innovációs Tanács (EIC) és a „Widening Participation and Strengthening the European Research Area” (WIDERA) program közös kezdeményezése, amelyet a WIDERA 2025-ös munkaprogramja finanszíroz.

További információk:

EIC Pre-Accelerator

WIDERA programme 

 

Jelentkezési határidő: 2025. november 18.

HEPA
Csongrád
Fejér
Győr Moson
Hajdú-Bihar
Pécs
Primom
Zala
Image

Információk

Kövessen minket