Akár 110 millió Ft vissza nem térítendő támogatás vállalati fenntarthatósági fejlesztésekhez – megnyílt a KEHOP Plusz-2.3.22-26 pályázat

A Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent a KEHOP Plusz-2.3.22-26 – „Vállalati fenntarthatóságot és körforgásos működést

Közzétevő: 

A Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent a KEHOP Plusz-2.3.22-26 – „Vállalati fenntarthatóságot és körforgásos működést elősegítő demonstrációs mintaprojektek támogatása” című felhívás, amely a mikro-, kis- és középvállalkozások körforgásos gazdaságra való átállását segíti.

A pályázat összesen 6,9 milliárd forintos keretösszeggel érhető el, amelyből vállalkozásonként 30–110 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető, akár 70%-os támogatási intenzitás mellett.

A felhívás keretében Budapest kivételével az ország egész területén megvalósuló fejlesztések támogathatók.

A támogatás célja a vállalkozások körforgásos működésének elősegítése, többek között:

  • pilot- és demonstrációs projektek megvalósításával, a gyártási folyamatok fenntartható átalakításával, újrahasználati központok létrehozásával;
  • körforgásos vízgazdálkodási megoldások bevezetésével, például csapadékvíz- és szürkevíz-hasznosítással, ipari szennyvízkibocsátás csökkentésével vagy ZLD-technológia alkalmazásával;
  • fenntartható vállalati és körforgásos üzleti modellek kialakításával, erőforrás-visszanyerési és körforgásos ellátási rendszerek fejlesztésével, termék-élettartam meghosszabbításával, ipari szimbiózisok és helyi értékláncok kialakításával.

A támogatási kérelmek benyújtására a második szakaszban 2026. június 15. és augusztus 31. között van lehetőség.

Bővebb információ: Pályázati alapadatok

Kapcsolódó cimkék

További hírek

Pályázatok és finanszírozás

EDF Speed Up szakmai program

Rendezvények és beszámolók

Space Economy Congress 2026 Barcelonában

Keresés az oldalon