Pakainé dr. Kováts Judit (Követ 2017-2018) a Nyugat-magyarországi Egyetem (NymE) Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar Informatikai és Gazdasági Intézetének tanszékvezető docense. Kandidátusi/PhD fokozatát közgazdaságtudományból szerezte 1997-ben az Magyar Tudományos Akadémián. Témája a Vásárló magatartás vizsgálat a bútoripari szakágazatban címet viselte. 1992 óta dolgozik az egyetemen, ahol oktatott tárgyai: a marketing, marketingkommunikáció, piackutatás, fogyasztói magatartás, szolgáltatásmarketing és újtermék marketing. Kutatási tématerületei: fogyasztói magatartáskutatások a fa- és bútorpiacon, a bormarketing területén, továbbá a klaszterizációs folyamatok, klasztermenedzsment hatékonyságának vizsgálata. A Műszaki menedzser MSc szak szakfelelőse. Doktori témavezetőként hat jelölt sikeres PhD védését segítette az utóbbi években. Jelenleg egy doktorandusz munkáját segíti témavezetőként. Több száz diplomadolgozatban tevékenykedett konzulensként. Munkái között ökotudat-formáló, valamint fából készült termékek népszerűsítését célzó kampányok tervezése, előkészítő kutatása és megvalósítása is megtalálható. Emellett számos multinacionális cég és hazai vállalat K+F projektjében dolgozott résztvevőként, vezetőként. Két alkalommal vezetett bútorpiacot érintő átfogó kutatásokat, melyek célja a magyarországi bútorvásárlói szokások kvantitatív vizsgálata volt. A 2012-ben átadott soproni Ligneum Látogatóközpont (NymE) megálmodója, a Faipari Mérnöki Kar részéről felelőse volt a tervezés és kivitelezés idején. A létesítményt a mai napig segíti munkájával. Közel húsz alkalommal volt főszervezője a Faipari Marketing és Nemzetközi Bormarketing és Innodentál Konferenciáknak, nagy szerepet vállalt a Pannon Design Vásár és Szakkiállítás és az InnoLignum Vásár és Szakkiállítás rendezvények soproni sikereiben a 2008-2013 közötti időszakban. Kitüntetései: a Soproni Egyetem Kiváló Dolgozója 2000-ben, a Magyar Marketing Szövetség kitüntetése 2000-ben, valamint 2014-ben a Faipari Tudományos Egyesület Díja a Faipar Fejlesztéséért. Több szakmai szervezetben is aktív szerepet vállal, a Faipari Tudományos Alapítvány elnöke. A Magyar Marketing Szövetség Soproni Klubját vezette közel egy évtizeden át. Az oktatás mellett 20 éve folyamatos tanácsadói tevékenységet végez az EFFIX-Marketing Kft. egyik tulajdonosaként. A cég tulajdonosai több mint másfél évtizedes marketing tanácsadói, piackutatói és integrált marketing kommunikációs tervezési és kivitelezői tapasztalattal rendelkeznek. Ügyfeleik között multinacionális cégek magyar nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások egyaránt megtalálhatók. Az EFFIX-Marketing Kft. részint marketing tanácsadással, kutatással, részint nyomtatott és online grafikai tervező-kivitelező tevékenységgel, EU támogatásokból megvalósuló projektek kötelező kommunikációjával, illetve rendezvényszervezéssel foglalkozik. Az Effix-Marketing Kft. mind szekunder és primer kutatásokban: kvalitatív és kvantitatív területen 15 éves tapasztalattal rendelkezik. Építőipari, egészségügyi, agrár, erdészeti és faipari valamint kereskedelmi és vendéglátóipari munkákkal egyaránt büszkélkedhet. Az Effix-Marketing Kft. kihasználva a soproni egyetemi szintű művészeti és ipari terméktervezői, valamint programozói képzés adta előnyöket számos fiatal grafikussal, formatervezővel és számítógép-programozónak ad gyakorlati helyet, teremt számukra szakmai kihívásokat. Az Effix-Marketing Kft. – klaszterek munkaszervezete A 2011-ben létrehozott InnoDental Fogászati-és Egészségturisztikai Klaszter a fogorvosi rendelők innovációs képességének támogatását, a szakmai hitelességet, a régió imázsának erősítését, a fogászati turizmus ösztönzését, ezen keresztül a helyi gazdaság élénkítését, a vállalkozások jövedelemtermelő képességének javítását tűzte ki céljául. A klasztert 12 fogorvosi rendelő (tíz soproni, egy bükfürdői és egy pécsi székhelyű) valamint egy soproni fogászati labor és három támogató tag közreműködésével alapították. Jelenleg több, mint húsz tagja van. Az Effix-Marketing Kft. 2012-ben vette át a Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter (PANFA) munkaszervezeti feladatait – 12 év után – a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványtól (ZMVA). A szoros szakmai kapcsolat folyamatos információ cserét és lehetőségeket biztosít a PANFA számára kiemelten az EEN által felkínált kapcsolatbővítő rendezvényeken és programok során. Ide tartoznak a szakmai tanulmányutak Olaszországban és Romániában, valamint külföldről szakmai utak keretében érkező vállalkozások, szervezetek, klaszterek közös fogadása. Az így megalapozott kapcsolatoknak köszönhetően összeállt egy pályázati konzorcium, akikkel sikerült közös pályázatot beadni EU-s forrásra. Több külföldi klaszterrel is sikerült hosszú távú együttműködési megállapodást aláírni, mely kapcsolatok nagyon bíztatóak. Az EEN nagyköveti feladat újabb jó lehetőség a nemzetközi kapcsolatok szélesítésére.